Úgy tűnik, tényleg kész. Az illetékesek az oszlopok eltüntetésével üzenték meg, hogy részükről a projekt befejezettnek tekinthető. Igazából részemről is, az a pár méter kopottas sárga csík nem fog hiányozni.
Azért figyelem, hogyan alakul az ex-gödör, mit tesz vele az esőzés. A blogot ezennel ünnepélyesen bezárom, persze olvasásra nyitva marad. Sőt, ha esemény van, írásra is felfüggesztem a zárást.
Mindenkinek további vidám közlekedést kívánok, járműtől függetlenül! Végezetül engedjétek meg, hogy beszúrjam egy korábbi videómat, ha már ilyen szép kerékpárutunk lett. Az üzenet egyszerű: elférünk egymás mellett! Písz!

Még meg sem száradt a tinta az előző poszton, máris itt az új hír: a gödör megkapta díszes aszfalt-gúnyáját! Valamikor ma történt a dolog, mert reggel 9h magasságában még csak a döngölt, tömött gödör várta itt sorsa jobbra fordulását. Az új aszfaltot rögtön próbára teszi a természet, néhány órás újszülöttként máris egy kis esőzéssel kell szembenéznie. További szavak és képek odalent.
Úgy tűnik, a földmunka a végére ért. A méretes üreget feltöltötték, a felszín szépen elegyengetve várja az aszfalt-kabátot. Nem ismerem a technológiát, de feltételezem, hogy pár napig hagyják "sűrűsödni" az anyagot, aztán kapja meg a végleges burkolatot. Remélem, hogy ez a szép új szakasz nem lesz fizetős. Még egy pár kép a félkész helyzetről kattintás után.
Kedden dél körül csalhatatlan jelek utaltak arra, hogy a gödör hamarosan a múlté lesz. Komoly földmunka kezdődött, a hatalmas üreget is betömködték a szakemberek. Semmi kifogásuk nem volt az ellen, hogy készítsek pár fotót, nagyon jó fej módon, kedélyesen tették a dolgukat. A bringások nevében megköszöntem fáradozásukat, és tovagurultam. Az elkövetkező napok sorsdöntőek lesznek a gödör életében, kísérjük figyelemmel a méltóságteljes utolsó pillanatokat! Lapozás után még egy pár kép a munkálatokról.
Egy gödör életében is fontos a nyilvánosság. Ennek megfelelően a Sajtófigyelő Főosztály örömmel értesíti a kedves olvasókat, hogy a
Eljött a nap, amikor a szalag már nem csak letekeredik, hanem szakad is. Sajnos a dél-keleti oszlopnál megadta magát a nylon, és két darabra hasadt. Egyre nehezebb a helyreállítás, de ma még sikerült. A felújított kerítést és a gödör mélyéről készült képeket lásd hajtás után.
Alig 16 nappal a vihar-szülte gödör éledése után tegnap este újabb erős szél csapott le a környékre. Szerencsére maga a gödör nem károsodott, csak a kerítést rombolta le a szél. Természetesen a rendet - lehetőségeimhez mérten - ismét helyreállítottam. Itt szeretném megkérni az illetékeseket, hogy a gödörben szíveskedjenek elrejteni egy guriga szalagot a további javításokhoz, mert a jelenlegi már a végét járja. Ígérem, nem maszekolok vele, csak a gödör kerítésének javításához fogom használni.
Nem szeretném, ha a gödör élete unalmasnak és egyhangúnak tűnne, ezért a mai napon a másik irányból is készítettem egy fényképet. Innen is szépen látszik, hogy a természet lassan elkezdi visszavenni a gödröt. A szalagok állapota romlik.
Egy hét elteltével a gödör köszöni, jól van. Sőt, egyre jobban. Az elkerítésre odarendelt szalagok állapota kicsit romlik, de mikor arra járok, igyekszem megigazítani. Mégse nézzen már ki úgy ez a bringaút, mintha valami szakadt csöves városban lenne, teljesen elhanyagoltan. A dél-keleti oszlopban található szép virágot nem én helyeztem el, az esztétikával valaki más (ismeretlen) foglalkozik. Nekem tetszik, otthonosabb tőle a gödör.